Trump nem kér a Ku Klux Klan ünnepléséből

2016. november 12. 09:59

Mr. Trump és munkatársai változatlanul elhatárolódnak ezektől a csoportoktól és egyénektől, s a leghatározottabban elítélik gyűlöletkeltő üzeneteiket – reagált Trump szóvivője arra, hogy a fajgyűlölő Ku Klux Klan felvonulással ünnepelné Trump győzelmét. Elhatárolódott a kezdeményezéstől a Republikánus Párt is.

2016. november 12. 09:59

A Republikánus Párt és Donald Trump határozottan elhatárolódott pénteken a fajgyűlölő Ku Klux Klan által meghirdetett észak-karolinai felvonulástól, amellyel Trump elnökválasztási győzelmét akarja megünnepelni a szélsőséges szervezet.

A fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajgyűlölő szervezet december 3-ra hirdette meg felvonulását. A parádé részleteit – hogy Észak-Karolinában pontosan hol és hány órakor akarják megtartani felvonulásukat – egyelőre nem tették közzé a honlapjukon, ám már a tény bejelentése is óriási felháborodást váltott ki republikánus és demokrata párti hívekben egyaránt.    

Az észak-karolinai republikánusok és demokraták közösen ítélték el a kezdeményezést. „Undorodunk, és a lehető leghatározottabban elítéljük ezt a szélsőséges ideológiát és a hozzá kapcsolódó akciókat” – olvasható abban a közleményben, amelyet Robin Hayes, az észak-karolinai republikánusok elnöke tett közzé közleményében. Hayes hangsúlyozta: „ezek a cselekedetek és átgondolt akciók fikarcnyit sem tükrözik a mi nagyszerű országunkat, és szemben állnak azokkal az erőfeszítésekkel, amelyekkel ismét naggyá tesszük Amerikát”.

A közleményben a republikánus pártelnök leszögezi azt is, hogy az észak-karolinai republikánusok csatlakoznak az állam demokrata párti politikusaihoz és híveihez, s együttesen követelik, hogy „ezek a nem is észak-karolinai bajkeverők menjenek haza”.

Trump is elhatárolódott

Donald Trump és kampánycsapata szintén azonnal elítélte a Ku Klux Klan tervezett demonstrációját. „Mr. Trump és munkatársai változatlanul elhatárolódnak ezektől a csoportoktól és egyénektől, s a leghatározottabban elítélik gyűlöletkeltő üzeneteiket” – hangoztatta Donald Trump szóvivőnője, Hope Hicks.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a fajgyűlölő szervezet megpróbálta magát Trumppal és munkatársaival egy platformra helyezni. November elején például a Ku Klux Klan hivatalos lapja címoldalon biztosította támogatásáról az akkor még csak elnökjelölt Donald Trumpot.

A Ku Klux Klant 1865-ben alapította a konföderáció, tehát a rabszolgatartó déli államok szövetségének néhány katonája, és az 1870-es évekre már csaknem valamennyi déli államban voltak szervezetei, csoportjai. Fehér csuklyában, égő fáklyákkal vonultak és öltek meg fekete amerikaiakat. 1871-ben ugyan törvényi úton feloszlatták a szervezetet, de 1915-ben a georgiai Atlantában újraalakult, akkor már nem „csak” a feketéket, hanem a katolikusokat és a zsidókat is célkeresztjébe vette, meghirdette a kelet-európai bevándorlók üldözését is, majd az 1960-as évek elején, a polgárjogi mozgalmak idején éledt újra. S bár a szervezetet hivatalosan betiltották, becslések szerint mintegy ötezer titkos tagja van.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abszurd
2016. november 14. 09:49
Mégsem leszel mindenki elnöke? Kár.
cosmos
2016. november 12. 21:46
"George Soros Sued For $550 Million By Dead Cop's Father" http://yournewswire.com/george-soros-sued-black-lives-matter/ Ha ez sikerülne, akkor egy lavina indulna soros ellen.
Neville
2016. november 12. 18:10
Elég nehezen magyarázná meg a katolikus alelnök-jelöltjének, KKK-nal cimborálna.
szamossy dezső
2016. november 12. 10:32
President Trumpot állandóan nyomás alatt fogják tartani. Helyzete kísértetiesen hasonló lesz az 1990-ben megválasztott magyar kormányéhoz. Teljes médiaellenszélben zavargásokkal (vö. taxisblokád)terhelten, megfélemlítve kell majd kormányoznia. Az Obamával tartott sajtótájékoztatót elemző testbeszéd-szakértők (lásd index.hu)megállapították, hogy valamit éppen akkor közöltek vele, amitől szemmel láthatóan félelem tölti el. Trumpot leginkább az ellene irányuló, szűnni nem akaró gyűlölet teszi hitelessé. Agresszívan tüntetnek állítólagos rasszizmusa ellen, miközben a tüntetők között alig látni feketét, latint, vagy kelet-ázsiait. Két világlap újságírója már a megölésén élcelődött, de a reakciók hatására kussolni kezdtek. A helyzet odáig jutott, hogy mostanra Trump esetleges kiiktatása sem egyszerű, hiszen túlságosan egyértelművé váltak a frontvonalak. Ha Trump a jövőben nem tenne semmi eget rengetőt, már megválasztása is megsemmisítő csapás az őt ellenzőknek, hiszen nyilvánvalóvá vált hatalmuk korlátozottsága. Most azon van a sor, hogy kitalálják, hogyan lehet kezelni egy ilyen helyzetet. Az eszközökben nem válogatnak, de minden tettük visszahullhat a fejükre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!